Interjú dr. Répássy Árpáddal, a Miskolci Törvényszék elnökével
Az Ön családneve manapság – jogász berkekben – egyfajta márkaértékkel bír. Ezen analógia mentén merem kérdezni: mikortól jegyzik e márkát?
Időszerű a kérdés, mert nem oly régen jutott a birtokomba egy részletes családfakutatás, melyből nagyon érdekes emberi sorsok és élettörténetek bontakoznak ki, így a nagyapámé is. Ő egy rendkívül céltudatos, határozott ember volt, ráadásul életének minden egyes cselekedetét a családjáért érzett és vállalt felelősség határozta meg.    >>>

Tisztelt Olvasó!

Az Ön által meglátogatott honlap a Répássy és Társai Ügyvédi Társulás honlapja. A Répássy és Társai Ügyvédi Társulás az első miskolci ügyvédi társulás, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara területén bejegyeztek. Sőt, egész Észak-Magyarországon ez az első ügyvédi társulás, amelyet az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépése óta nyilvántartásba vettek. Tudatában vagyunk ennek a felelősségnek.

Ügyvédi együttműködésünk alapja a hagyománytisztelet. A névadó jogász család első ügyvéd tagja 1936-ban szerezte diplomáját és 1942-ben lett ügyvéd. Azóta már a harmadik generáció gyakorolja a családi hivatást és biztosan lesz követője is az elődöknek. Hálás szívvel köszönjük kollégáinknak, akik nem kisebb családi hagyományokat követnek, hogy társultak velünk ezen név alatt.

Az ügyvéd az ügy első bírája – tartja a mondás. De az ügyvéd mindig az ügyfél mellett áll. Néha, csak ő áll mellette. Ezt soha ne feledjék.

Köszönjük, hogy meglátogatta a honlapunkat!

Répássy Róbert

Tagok
Dr. Komporday Nóra  >>>
Dr. Ledniczky Réka  >>>
Dr. Répássy Ádám Csaba  >>>
Dr. Répássy Csaba  >>>
Dr. Répássy Róbert  >>>